dmdamedia

Mocsárvidék

Átlag: 10.0 - 1 szavazat

Értékelésed:

A 80-as években járunk, Franco rendszerét követően egy borzasztóan szegény és apró spanyol faluban, ahonnan egy év alatt négy lány is eltűnt. A fővárosból kirendelt két rendőr (Javier Gutiérrez és Raúl Arévalo) amolyan büntetésképpen kapta meg az ügyet, mert az egyikük a régi rendszer híve és szolgája volt, a másik pedig még az átalakuló helyzetet is túlságosan radikálisnak tarja. A két nyomozó között, eltérő világlátásuk, „pártállásuk” ellenére minden, kibontakozni készülő konfliktus gyorsan elboronálódik. Pedronak nem tetszik, hogy társa esetenként ökölcsapásokkal igyekszik információhoz jutni, de a cél, a gyilkos horogra kerítése, közös, így komolyabban nem csinál ügyet ezekből az esetekből. Bár eleinte a legutóbb eltűnt két testvér megtalálása a feladatuk, az ügy hamar gyilkossági nyomozásba vált át. Hamarosan rájönnek ugyanis, hogy egy sorozatgyilkossal állnak szemben, aki évek óta szedi áldozatait a fiatal lányok körében az isten háta mögötti spanyol mocsárvidéken.

Eredeti cím:

La isla mínima

Rendezte:

Alberto Rodríguez

Megjelenés:

2014

Epizódhossz:

1 óra 45 perc (105")

IMDb:

Kategóriák:
Krimi Horror Misztikus

Még nem érkezett hozzászólás

A hozzászóláshoz jelentkezz be!



Szereplők:

IMDb Javier Gutiérrez Juan Robles
IMDb Raúl Arévalo Pedro Suárez
IMDb María Varod Trinidad
IMDb Perico Cervantes Padre Trinidad
IMDb Jesús Ortiz Andrés
IMDb Jesús Carroza Miguel
IMDb Salva Reina Jesús
IMDb Antonio de la Torre Rodrigo
IMDb Nerea Barros Rocío
IMDb Ana Tomeno Marina
IMDb Paula Palacios Niña 1
IMDb Claudia Ubreva Niña 2
IMDb Lucía Arias Niña 3
IMDb Chelo Castro Niña 4
IMDb Jesús Castro Quini
IMDb Lola Páez Señora del Dyane
IMDb Paco Inestrosa Barquero
IMDb Ángela Vega Angelita
IMDb Julián Candón Cazador 1
IMDb Jorge Amat Cazador 2
IMDb Laura López Carmen
IMDb Cyntia Suano Estrella
IMDb Juan Carlos Villanueva Juez Andrade
IMDb Josemi Rodríguez Médico Forense
IMDb Manolo Solo Periodista el Caso
IMDb Miguel Ángel Díaz Castro
IMDb Adelfa Calvo Fernanda
IMDb Francisco García Juanito
IMDb Javier Berger Barman Pub
IMDb Pedro Lanzas Vicente

Szereplők:

IMDb Javier Gutiérrez Juan Robles
IMDb Raúl Arévalo Pedro Suárez
IMDb María Varod Trinidad
IMDb Perico Cervantes Padre Trinidad
IMDb Jesús Ortiz Andrés
IMDb Jesús Carroza Miguel
IMDb Salva Reina Jesús
IMDb Antonio de la Torre Rodrigo
IMDb Nerea Barros Rocío
IMDb Ana Tomeno Marina
IMDb Paula Palacios Niña 1
IMDb Claudia Ubreva Niña 2
IMDb Lucía Arias Niña 3
IMDb Chelo Castro Niña 4
IMDb Jesús Castro Quini
IMDb Lola Páez Señora del Dyane
IMDb Paco Inestrosa Barquero
IMDb Ángela Vega Angelita
IMDb Julián Candón Cazador 1
IMDb Jorge Amat Cazador 2
IMDb Laura López Carmen
IMDb Cyntia Suano Estrella
IMDb Juan Carlos Villanueva Juez Andrade
IMDb Josemi Rodríguez Médico Forense
IMDb Manolo Solo Periodista el Caso
IMDb Miguel Ángel Díaz Castro
IMDb Adelfa Calvo Fernanda
IMDb Francisco García Juanito
IMDb Javier Berger Barman Pub
IMDb Pedro Lanzas Vicente