A sorozatban megismerjük a Szappanos családot, akiket sokkol a hír: Kálmán bácsi óriási vagyont hagyott rájuk, amit akkor kapnak meg, ha egy éven át a bácsi falujában élnek. Az örökösök úgy döntenek, hogy maradnak és elkezdődik az egy évre szóló taktikázás.
Hogy történt? 3.évad 76.rész
Subicz igyekszik elkápráztatni a panzió egyetlen díszvendégét. Közben mintegy mellékesen elmeséli neki Kálmán bácsi történetét. Tibi új tervet eszel ki, hogy leleplezhesse Dorothyt: Tamás és Kristóf segítségével meg akarja szerezni a telefonját. Margitkáék süteményt sütnek a kocsmában Subicz felkérésére, azonban liszt helyett kokainnal dolgoznak. A sütemény hatására Tibi igyekszik kivallatni. Olga felfedezi, hogy ellopták a szobrot, Dodi bácsi pedig megmondja neki, hogy Szláven elvitte azt. Jolikától tudja meg, hogy az esküvői meghívóra milyen fénykép került fel. Eltökélt szándéka, hogy addig nem megy sehová, míg el nem tudja vinni magával a szobrot, a Giotto-műalkotást és az aranykeresztet. Jolika szerint azonban az egyetlen bölcs választás ezek után az lenne, ha eltűnne, amit Olga elutasít. Szláven felutazik Marosi ügyvédnőhöz, akinek elmondja a teljes történetét. Elmeséli, hogy Goran csapatában volt és annak idején az ő vezetésével mentették a keresztény értékeket.
A hozzászóláshoz jelentkezz be!