Rob Thomas és Diane Ruggiero, vagyis a Veronica Mars alkotópárosa (utóbbi a Bates Motelben is közreműködik producerként) készítheti el ugyanis az iZombie című képregényadaptációt, amelynek főhőse Gwen egy orvostanhallgató fiatal lány, aki nem mellesleg zombi is és éppen ezért kórboncnoknak áll, hogy könnyen jusson hozzá az emberi agyhoz, amit egyébként úgy minden uzsonnára szívesen fogyaszt. A csavar ott jön – már ha így önmagában nem lenne elég fura a történet – hogy az agyak elfogyasztása után belészállnak az elhunytak emlékei, ő pedig Tru Callingos módra (ajj, de hiányzik) megtapasztalja, hogy áldozatunk milyen módon halt meg. Természetesen legtöbb esetben gyilkosság áldozatai voltak, így társaival nekilát, hogy elkapja a gyilkosokat. Hát ez elég meredek nem?
Aljas utcák 4.évad 10.rész
Amikor Liv elfogyasztja egy nem a szabályok szerint játszó rendőr agyát, az újonnan jött vakmerősége bajba sodorja.
A hozzászóláshoz jelentkezz be!