Rowan Atkinson a főszereplője annak a sorozatnak, amely az angol történelem legsötétebb korszakát helyezi teljesen más megvilágításba. A sorozat készítői ugyanis, az eddigi forrásoknak, sőt magának a nagy Shakespeare-nek is ellentmondanak és állítólagos új dokumentumok alapján azt vallják, hogy III. Richárdot nem azonnal IV. Henrik követte az angol trónon, hanem van egy olyan 13 éves, viharos szakasz, amelyet Henrik később szeretett volna kitörölni a történelemből. A sorozat témája éppen ez az időszak.
A boszorkánycsősz fősámán 1.évad 5.rész
Nyitókártya: Urunk 1495. évének őszén a Fekete Halál ismét végigsöpört Európán, Indiából némi nemi úton terjedt nyugat felé, végül átlépte a csatornát, és elérte Angliát. Naponta ezernyi áldozatot szedett. Angliát pestis sújtja, a király is megbetegszik. A főurak tanácsa szerint az országot a boszorkányok veszélyeztetik, miattuk történik minden baj, ezért segítségül hívják a Boszorkánycsősz fősámánt. Edmund herceg kísérőivel elmegy a városba, hogy megkeresse Scott anyót, aki segíthet nekik ebben az ügyben. Ám kiderül, hogy Scott anyót megégette a Boszorkánycsősz fősámán, a cicájával együtt. Edmund sértegetni kezdi a Boszorkánycsőszt, akiről nem is sejti, hogy a háta mögött áll. Visszatérve a kastélyba jelentik, hogy a Boszorkánycsősz megérkezett, akiben Edmund rémülten ismeri fel az egyik embert a városból, aki hallotta, amit az inkvizítorról mondott. Egy csalással bevádolja Edmundot, hogy boszorkány, így tárgyalásra, boszorkányperre kerül sor. Lord Percyt is megvádolják, mint a sátán segédjét, és Baldrickot, mert tudja, hogy a répa nem fán nő. Három bizonyítékot találnak: „a bárányt evő macska”, a „beszélő ló” és egy nő, „kinek mopszlit nemzett”. Az ítélet alapján másnap meg akarják égetni Fekete Viperát, de a királyné egy kis woodoo babát ad Edmundnak, aki azt véletlenül beleejti a tűzbe, így a Boszorkánycsősz ég el a végén, és Edmund herceg a szolgáival együtt megmenekül.
A hozzászóláshoz jelentkezz be!
IMDb | Rowan Atkinson | Edmund, Duke of Edinburgh |
IMDb | Elspet Gray | The Queen |
IMDb | Tim McInnerny | Percy |
IMDb | Patrick Allen | Narrator |
IMDb | Brian Blessed | King Richard IV |
IMDb | Tony Robinson | Baldrick |
IMDb | Robert East | Harry, Prince of Wales |
IMDb | Bert Parnaby | Cain, A Blind Beggar |
IMDb | Roy Evans | Abel, A Blind Beggar |
IMDb | David Nunn | Messenger |
IMDb | Perry Benson | Daft Ned, A Peasant |
IMDb | Alex Norton | McAngus |
IMDb | Forbes Collins | Dopey Jack, A Peasant |
IMDb | Barbara Miller | Jane Firkettle |
IMDb | Howard Lew Lewis | Mr. Applebottom |
IMDb | Rowan Atkinson | Edmund, Duke of Edinburgh |
IMDb | Elspet Gray | The Queen |
IMDb | Tim McInnerny | Percy |
IMDb | Patrick Allen | Narrator |
IMDb | Brian Blessed | King Richard IV |
IMDb | Tony Robinson | Baldrick |
IMDb | Robert East | Harry, Prince of Wales |
IMDb | Bert Parnaby | Cain, A Blind Beggar |
IMDb | Roy Evans | Abel, A Blind Beggar |
IMDb | David Nunn | Messenger |
IMDb | Perry Benson | Daft Ned, A Peasant |
IMDb | Alex Norton | McAngus |
IMDb | Forbes Collins | Dopey Jack, A Peasant |
IMDb | Barbara Miller | Jane Firkettle |
IMDb | Howard Lew Lewis | Mr. Applebottom |