Amikor Agatha Christie megálmodta a belga nyomozó alakját, alacsony termetű, köpcös, díszes bajuszú, talpig elegáns úriembert képzelt el, aki valamikor az 1880-as években született.Az írónő által életre keltett nyomozó évtizedeken keresztül derítette fel a rejtélyes ügyeket, saját magát pedig minden szerénytelenséget nélkülözve remek embernek tartotta. Christie egészen az 1920-as évektől írt Poirot könyveket, mígnem 1975-ben, a Függöny című regényben vetett véget a detektív életének, aki a leírtak szerint 96 évesen, szívbetegség következtében hunyt el. A filmvásznon több színésznek is lehetősége volt belebújni Poirot bőrébe, leginkább mégis David Suchet alakítása emlékezetes. Suchet a 1990-es évek elején vette át a nyomozó szerepét, filmes alakításai mellett pedig elsősorban Shakespeare színészként ismert.
Öt kismalac 9.évad 1.rész
Tizennégy évvel azután, hogy az anyját felakasztották az apja megöléséért, Lucy Crale felkéri Poirot-t, hogy nyomozza ki az igazságot az ügyben.Meg van róla győződve, hogy az anyja ártatlan volt, de szeretné megtudni, mi is történt valójában. Poirot meglátogatja azt az öt személyt, akinek köze lehetett a gyilkossághoz, és meghallgatja az ő verziójukat, ezután mindannyiukat egy helyre idézi, és elmondja, hogy történt az eset.
A hozzászóláshoz jelentkezz be!
IMDb | David Suchet | Hercule Poirot |
IMDb | Hugh Fraser | Captain Hastings |
IMDb | Philip Jackson | Chief Inspector Japp |
IMDb | Pauline Moran | Miss Lemon |
IMDb | David Yelland | George |
IMDb | Zoë Wanamaker | Ariadne Oliver |
IMDb | Richard Bebb | Newsreader |
IMDb | George Little | Dicker |
IMDb | Phillip Manikum | Sergeant |
IMDb | Jona Jones | Police Constable |
IMDb | David Suchet | Hercule Poirot |
IMDb | Hugh Fraser | Captain Hastings |
IMDb | Philip Jackson | Chief Inspector Japp |
IMDb | Pauline Moran | Miss Lemon |
IMDb | David Yelland | George |
IMDb | Zoë Wanamaker | Ariadne Oliver |
IMDb | Richard Bebb | Newsreader |
IMDb | George Little | Dicker |
IMDb | Phillip Manikum | Sergeant |
IMDb | Jona Jones | Police Constable |